Csodás az eddigi őszünk… Hosszú út vezetett ideig, melyeket apró lépésekben tettünk meg. Olykor reménytelenül, elkeseredve, de mára már bizonyosan megérte. Az autóban ültünk a finom szombati ebéd után, úton ismét ketten egy rövid pergető túrára. A szívünk hajt mert szép őszünk van. Egyszer mert soha nem ért még minket ennyi élmény a pergető pecákon, másrészt meg… no ez nem jön könnyen… az ember érzi, beszívja magába az ősz miliőt…

Máté az autóban: „Apa. Soha nem volt még ilyen szép őszünk, csodás időnk van mindig.” Közben autóban ülve a 26-os út melletti sárga lombú fák mellett haladtunk el. Ugyanazt a tájat láttuk mindketten, mint valami közös kapocs, valami közös élmény egy művészeti kiállításon, ahol ugyanannak a festőnek tetszik a festménye és egyszerre nézünk egymásra, hogy milyen szép. Nos, e festő most a természet, a táj színeit festette lélegzetelállító színekkel különlegesre. Anno egy meleg nyári napon a Balatonban fürödve felnézve a csodaszépen kéklő égboltra, elámulva elmélkedtem, hogy nincs is ettől szebb kék. Hogy a megannyi szebbnél szebb árnyalatot nem lehet fokozni, ez a csúcs, ettől nincs szebb… Nos, tévedtem. Az őszi ég kéke, melyet szavakkal nem lehet átadni, ez a kékek hercege, mely ha táncra kéri a őszi falevelek sárga hercegnőit, eláll az ember lélegzete. Sok fiatal hercegnő, kik még az összes levelüket magukon tartják ékként viselve sűrű hajkoronaként. Mellettünk néhány még éretlen zöld hétköznapi és ízléses élénk piros ruhába bújt barátnő, melyek olykor távol vannak, máskor meg karöltve bújnak egymáshoz.

Az ősz kékjei...

Az első lépéseink a pergető horgászatban nem igazán voltak sikeresek. Meg kellett tanulni pár dolgot, elsőként rendbe kellett tenni a felszerelést. Kezdetben vagy nem fogtunk semmit, vagy folyamatosan halat vesztettünk. Az első nagy hiba a túlzottan puha pálca és a monofil zsinór párosítása volt. Ha a puha pálcához - a más célokra oly előnyős - nagy nyúlással rendelkező zsinórt teszünk az nem jó páros. A monofilt erőltettem, mert az „láthatatlan” a tiszta vízben. Mára már minden pergető felszerelésünkön fonott zsinór van, az ultra light és az erősebb csukázókon egyaránt, más-más átmérővel. Fontos részletkérdés lett később a fonott zsinór minősége. A piacon eszméletlen széles a kínálat, elsőre szélsőségesnek tűnő árak mellett. Nos, ha eredményesek szeretnénk lenni, a követelmény a nyolc szálból fonott (8x). Ez már megfelelően „halk a vízben”, ami ez eredményesség szempontjából ez egy óriási sarokkő.

A csali megválasztása egy másik nagyon fontos szempont. Borzasztó tudományos vagyok mindenben, próbálom még a horgászatot is így megközelíteni. Sokat olvasok utána, ki hogyan és mivel csalizik, milyen módon tudja kapásra bírni a halakat. A katonai támadó erőket hadosztályaihoz hasonlatosan, a pergető csali készletet is „osztályokba” lehet sorolni, melyekre mindre szükségünk van az eredményességhez. A pergető hadosztályok: wobblerek, gumihalak, körforgó és támolygó villantók. Mindnek meg van a maga előnye és hátránya. Mindből fel kell készülni és a megfelelő szisztémával egymás után kipróbálni, hogy melyik hozza az eredményt. Nem megyek bele a színekbe, az elérhető vízmélységekbe, a vontatási stílusba, a kiváltott magas vagy épp alacsony rezgésekbe, a halak érzékszerveire és hogy ezek, hogy alakulnak egyedi víztípusonként. Anno sok-sok információt begyűjtöttem, hogy melyik osztályból, melyik gyártók, melyik gyártmánya amire esküdnek a tapasztalt, jó eredményeket elérő pergető horgászok. Ezek alapján szereztem be a műcsalijainkat, mind olyan amire sokan esküdnek. A wobblereknél a Salmo gyártmány, amit árban el tudtam érni és nekünk eredményes, itt a Rolls-Royce a mindenki által ismert Rapala. A gumiknál szélesebb a paletta, ott nem igazán lehet mellé nyúlni egy olcsóbb gyártmánnyal sem. A körforgóknál a Mepps és a Balzer amikre adják sokan a voksukat. Meg kell jegyezni, hogy sokszor nem a nagy márka hoz, hozhat csak eredményt

A vasak. Azok a támolygó vasak… Ezek a legősibb műcsalik, a modern technológia, a gumi és a műgyanta ipar megléte előtt már hozta a halakat. Ezek a kedvenceim, mint valami ősi totemoszlopok, melyekben az őseink már évszázadok óta bíznának és ugyan mára már sokszor elavultnak tűnnek, a modern technika újdonságai mellett. Ezekből is a mások tapasztalatai szerint a legjobbakat hívtam be a csapatomba. Csak néhány név, a teljesség igénye nélkül az igazolt játékosok közül: Abu Garcia (Toby), Berti, Kuusamo, Blue Fox (Lucius), Mepps (Syclops), Rublex (Orkla), stb. De a légiósok mellett ottvan a magyar Otto Bácsi is (Lutra, Kele). Mindből megvan a készlet. Fontos a vasaknál a felület-súly arány, az alak, a nagyság, valamint a szín. A felület-súly arány a mozgást és a vontatási mélyéget befolyásolja. Az alak és a nagyság az imitált hal fajtáját és méretét. Úgy hiszem, hogy ez utóbbira sokan nem fordítanak megfelelő figyelmet. Próbálom megfejteni, hogy vajon épp azon a vízen, mekkora méretű és milyen fajta hal az általános zsákmánya a ragadozónak. Egyáltalán nem mindegy, hiszen épp azt kellene leutánoznunk. Figyelem a vizet, milyen kishal mozgást látok. Ha tehetem spiccbottal, csontival meglesem mi fogható. Ha a küsz a jellemzője a víznek, és azt eszik a ragadozók, akkor a színre és alakra rá hajazó vékony vas kerül fel. Ha a keszeg, akkor már szélesebb vasat erőltetek. Ha kárász, akkor a szélesebb és sötétebb vasak lesznek fenn többet. Nem mindegy, hogy kicsiny 2-3 cm-es ivadékokat látok vagy épp 7-8 cm-es kishalakat, mert ezek adják meg a feltett csali méretét. Irányt adnak, melyek segítenek megfejteni mit is szeretnének látni szemeikkel és más érzékszerveikkel az éhes ragadozók.

„Egy új játékos a kispadon…” Amint már mondtam, a támolygó villantók a kedvenceim. Próbálom gyártók típusait méret, szín, súly szerint rendszerezve beszerezni melyek együtt adnak nekem egyetlen halmazt, ami hozzásegít a jó választáshoz. Nos, így akadtam rá a nagyok mellet a Keszler Villantókra. Ezekből is típusonként, méret és színkombinációkban szereztem be párat még tavaly. Hát a cserepadra kerültek, az egész tavalyi idényben, ilyen légiós felhozatal mellett. Egyszer-egyszer kaptak kis esélyt, mikor semmi nem ment, de ez alkalmakkor ők sem tudtak eredményesek lenni. Pár véletlen kapcsán, idén több szerepet kaptak, olykor kezdő játékosok is lettek.

Az első készlet, akik a cserepadra kerültek anno

A kezdő játékosként először Máté adott helyet a Keszler Snecinek idén ősszel. Volt oka, mert a holtágban láttuk, hogy kicsi küszök úszkálnak, így a célhalnak megfelelő méretben megfelelő küsz utánzat kellett. Csak az ultra light csalikat hoztuk magunkkal, amiben a 2,8 cm-es Keszler Sneci épp megfelelőnek tűnt, így a csere padról felállva aznap elsőként kapott esélyt. Máté a 14 éves kora ellenére tapasztalt pergető horgász, aki nagyon jól tudta a széles palettáját annak, hogy miképp lehet életet lehetni vagy épp halált lehelni vasba. Gyors pecánk volt aznap, max egy órát szántunk a pici holtágra és irány tovább. A rászánt óra és talán a holtág közepén is, annak mélyét kutatva akasztott egy nagyot Máté. Lassan mozgott a zsinór a vízben egyértelműen mutatva, hogy nagyobb hal van rajta. Az UL erősen dolgozott, így már tudtuk, hogy nem egy szokványos kicsi domolykó lesz a végén. Időbe tellett míg a 15 méterről a part mellé tekerte Máté a halat, én már a csizmámban a vízben állva vártam, hogy kiemelhessem. Csuka! Hangzott Máté fülig érő szájából. Ez volt az első Keszleres halunk. Még aznap egy fán kötött ki a Sneci, így a készletben lévő Keszler Küsz és Keszler Kárász villantók mellé egy széria Snecit pótlólag kénytelenek voltunk beszerezni. Ekkor esett le, hogy ebből a kicsi méretből nincsenek is vasaink. A legkisebbek kb 6 cm-től indulnak, így egy űrt töltenek be a maguk 2,8 cm-ével. Tipikusan sügér és domolykó horgászatára való csali kicsiny mérete miatt, ennek ellenére Máté csak csukát fogott vele.

Máté első csukája a Snecivel                   Egy másiknak is a kicsi méret kellett

Itt a holtágban semmi mással nem tudtunk csukát fogi. A wobbler és gumihal esélytelen volt úgy, mint a Sneci mintájára jónak ítélt Keszler Küsz is. Ez utóbbi maradt fenn az egyik boton hazamenetelkor. A következő hétvégén a horgászatunk a Tisza-tóra vezetett, egy csónakos peca csukákra. Amíg Máté még azon tűnődött, hogy mi legyen az első csali amivel próbálkozik, addig én boton maradt Küsszel (Ezüst, 7,8 cm, 10g) próbálkoztam. Lusta voltam a reggeli hidegben kotorászni, szerelni és amúgy is jónak ítéltem meg méretben, és színben. Az egy napos pergető horgászat első dobásának semmi jelentősége, még a zsinór sem nedves, az még az éles játékidő előtti bemelegítés. Dobás, tekerés és 3 másodperc múlva kapás! Nem hiszem el! Nem hisszük el! Még fel sem ébredtünk és egy balint emel ki Máté a vízből a kezeivel. Jó kezdet! Ugyan nem méretes, de szép, és élménynek kiváló! Aznap még 14 hasonló darabot fogtunk különböző helyről, melynek a fele a Keszler Küszre jött, a másik felét egy légiós a 7 cm-es Salmo Thrill hozta. Igazából nem szeretünk ugyanazzal a csalival dobálni mindketten egyszerre. Így, ha balinra dobáltunk egyikünk a Thrillt, a másikunk a Küszt tette fel. A horgászok versenyében Máté fogta a többet, a csalik versenyében 7:7 lett volna a végeredmény, ha a Salmo Trill a hajrában nem fogott volna egy 47cm-es óriást, így ezzel a nem épp kicsi orrhosszal, nyerte a képzeletbeli versenyt a kiválóan teljesítő Keszler Küsszel szemben.

A Keszler Küsz hozta a balinokat

Egy nagyobb 47 cm-es a Tisza-tóból

Idén fogtunk csukát a Snecivel, balint a Küsszel, ránézésre nem ezt tippeltem volna, talán épp fordítva, nem is tudom. Viszont ma a kocsiban ülve beszélgetve a szép őszi tájról, ötlött fel bennem a tudat, hogy most véletlen otthon maradt a nagy, a csukás pergető táska, csak az UL került be a kocsiba. Nem igazán örültem neki. A mai terv ismételten a Sajó holtág volt és utána egy számunkra újdonság, a Hernád, ide kellett volna nagyobb választék. Soha nem horgásztunk még ott a Google Maps-en választottunk ki egy helyet. A holtág ismét adott egy csukát egy ezüst Snecire, Máté profizmusa miatt. Én elő sem vettem a csukás pergető cuccomat csali nélkül, helyette spiccbottal fogdostam apróhalat és főleg aprókat 4-5 cm-esket, ami mutatta ismét a kicsi csali létjogosultságát. Utána irály a Hernád, ami egyszer egy gyermekkori vágy kicsit beteljesülése, másszor, nagy élővíz, így nem sok esély van a fogásra. Egyszer mert nem ismerjük, másszor meg sok helyet kellene bejárni a fogáshoz.

Megérkezve a Hernádra csodás látvány fogadott minket. Biztosan minden évszakban szép a folyó, de ma különösen kitett magáért e őszi délután csak is a mi kedvünkért. Nem sok időnk volt sötétedésig, kb 2 óra hossza, így sietni kellett a dobásokkal. A túlsó oldalán mélyebb gyorsabb folyású rész pörgette magával a színes falevelek százait, melyek elhaltan fuldokolva, csukott szemmel kerültek a felszínre, majd buktak le a mélybe. Közvetlen a talpunk előtt sekély, egyre mélyülő jól horgászható, lassú folyás. A két rész találkozásánál sejtettem a halakat, így a sodrásba épp beledobva kezdte el Máté a pergetést, a már kedvencévé és fogós hűséges társává vált Snecivel. Néhány eltett élő kishalat szerettem volna én felkínálni fenéken, de a lassú folyást is gyorsnak ítéltem ehhez, így elővettem a csukás pergető botomat, melyen még a Tisza-tóról maradt fenn egy ezüst Keszler Kárász (6,8 cm ,17g). Ott a nap végén a mélyebb vizeket faggattam vele, hogy rejt e csukát vagy harcsát. Erre a kis vízre nem tűnt ideálisnak a széles alakja miatt, túl nagynak ítéltem, bár a súlya épp megfelelő távolság, mélység és sodrás viszonyait figyelembe véve. Vagy UL csali vagy ez az egyetlen nálunk maradt nagyobbacska. Ennél maradtam és jól tettem. Vagy a tízedik dobásra hírtelen ütésre akasztottam nagyot. „Domi!” Kiált fel Máté mikor már közelebb ért a hal. Volt súlya, és kihasználta a folyóvíz áramlatait is. Máté gumicsizmája majd elmerült teljesen az iszapban, mikor a parton lehajolt, hogy kézzel kiemelje az első halunkat a Hernádból. „Paduc”. Jelentette ki határozottan. Ekkor épp takarta a halat, így nem is tudtam mire vélni hírtelen. Rávert a hal éreztem, nem külső akadás, nem lehet paduc, biztosan jász – ez járt a fejemben. Hát az ezüst Kárász elsőre egy gyönyörű méretes paducot hozott mindkettőnk meglepetésére. Reménykedtem több is lesz, hiszen a paduc bandában jár. Lelkesen folytattuk mindketten a dobálást. Nem telt el ismét negyedóra, erős rávágás, Máté gumicsizmája ismét az iszapban… „Domi!” Kiáltotta ismét. Ekkor még nem hittem neki. Domi lett, a 38 cm ével feliratkozott a domi rekordlistánk első helyére. Ki hitte volna! Ekkora csalira.

Paduc és domolykó a Hernádból a nagy Keszler Kárásszal. Hihetetlen…

A nagy végén egy mélyen fekvő akadó beszedte a folyónak adandó áldozatot a halakért, elvette az ezüst Kárászt. Mint valami istenség, aki azt mondja elég legyen, nem adok több halat és ezek mellett elküldte a sötétedést is, hogy haza küldjön minket. Még utolsó ajándékként megörvendeztette Máté szívét is kis domolykóval a Sneci-re. Csodás napunk volt, ez az idei ősz különleges nekünk.

A nap utolsó halát Máté fogta.

Végszóként el kell mondjam, hogy a csere padra szánt Keszler legények igencsak jól teljesítenek ebben a szezonban. Eddig ugyan nem a papírformát hozva, mert a kicsivel nagyot, a naggyal kicsit fogva, minden vélt normát, irányt meghazudtolva, de eredményesen illeszkedtek be a műcsali hadseregünk legeredményesebb játékosai közé.

Megszerettem őket!

Írta: Molnár Lajos, 2021