„Miért éppen villantókat? Ez hogy jutott eszedbe? Normális vagy?”… Ilyen és ezekhez hasonló kérdések hadával szembesülök legtöbbször, ha valaki megtudja mivel is foglalkozom mostanában.
Ha röviden szeretnék válaszolni a miért kérdésre talán annyit mondhatnék, hogy szakmai ártalom. 
Azonban ha bővebben, akkor kicsit más a történet…

Keszler Bertold vagyok, 1991.02.18.-án láttam meg a napvilágot Nagykanizsán. Itt nőttem fel, itt jártam iskolába és itt született meg a gondolat, aminek következtében most eme irománynak a sorait olvashatja a kedves érdeklődő.
Gyerekkorom óta horgászom. Nagyon sok időt töltöttem el a város mellett lévő Csónakázó-tavon.
Kezdetben csakis a nyugodt, leülős peca jöhetett számításba nálam. A ragadozó halak horgászata pedig kimerült pár süllőzéssel az őszi szezonban.
Azonban pár éve a barátok unszolására „muszáj” volt beszereznem egy pergető felszerelést és kipróbálni a horgászat legsportszerűbb műfaját. 
Igazából a mai napig nem tudom, hogy pontosan mi, de valami rabul ejtett ezzel a horgászati módszerrel kapcsolatban.
Talán az első perctől jelentkező sikerélmények? Talán az állandó izgalom minden egyes dobást követően? Talán a mozgást igénylő, aktív horgászat élménye? Vagy valami egészen más dolog? Ezután persze nem hagyott nyugodni a varázsa és megpróbáltam utána járni.
Kezdőként sok könyvet és cikket olvastam a pergetésről. Az első hónapokban mindennel dobáltam: gumi, wobbler, körforgó, legkevesebbet talán támolygó kanalakkal.

Aztán történt egyik alkalommal, mikor is jó ismerősömmel kedvenc tavunkon kipróbáltuk a pergetést – ő látva lelkesedésemet – megajándékozott egy akkoriban kb. 30 éves támolygó kanállal. Aznap ezzel a kis csalival egy tucat csukát sikerült fognom és ami a legérdekesebb, hogy csakis ezzel a kanállal. Sokáig ennek a napnak a miértjén gondolkodtam. 
Kezdők szerencséje lenne? –De akkor miért nem fogtam más csalikkal is? Kérdés-kérdést halmozott bennem. Aztán pár nappal később tudtam meg, hogy azon a bizonyos napon a mellettünk lévő tavon (egy gát választja el a két tavat egymástól) országos pergető versenyt rendeztek. A tó tele volt profikkal. Ez önmagában még nem jelent semmit, de amikor az eredményt megláttam –még jobban gondolkodóba estem.
Az egy tucat csukával torony magasan első lettem volna. (Ma már tudom, hogy az az egy gát nagyon sok különbséget jelent.)
Ennek következtében kizártam a véletlent és egyértelművé vált számomra, hogy ennek a csalinak köszönhettem a sikereket. De mit tud ez a 30 éves kanál, amit a maiak nem? Innentől kezdve már csakis erre a kérdésre kerestem a választ, mind tudományos, mind tapasztalati úton. Még több szakirodalmat olvastam el… 
Kérdésemre a választ –bár csak részben, de végül is megtaláltam- 30-40 éves könyvek sorai közt. A baj már csak azzal volt, hogy ilyen régi műcsalikat nagyon nehéz beszerezni és ha sikerül is ott motoszkál az emberben az állandó félelem – mi történik, ha bent szakad? 

Itt lépett képbe a szakmai ártalom. Végzettségemet tekintve érettségi után Gépgyártó Technológiai Technikus lettem, majd a Gépi forgácsoló szakmát is letettem. Ennek a „vasas” szakma vonalának, véletlen egybeeséseknek, kezdeti sikereknek, a pici „csodacsalinak” –meg még ki tudja minek nem a következménye lett, hogy elhatároztam, majd én csinálok saját villantót. 
Nyomban el is kezdtem ütni a „vasat” ! Lemezolló, réz küszöbcsík, gömbkalapács …stb segítségével. Szerszámok és tervrajzok hada váltogatta egymást. Készültek jók, jobbak, rosszak még rosszabb kanalak. De ennek ellenére mindig ott voltam, ahol a part szakad. Hiába sikerült jól kikalapálni egy darabot az csak egy darab volt, amit ha elvesztek biztos, hogy soha az életben nem sikerül még egy hasonlót sem csinálnom. Mindezek következtében jutottam arra a következtetésre, hogy beszerzem szükséges dolgokat és belevágok a minőségi villantó készítésbe. Ott és akkor született meg a Keszler villantó gondolata. 

Most három év elteltével, egy nehéz és rögös úttal a hátam mögött jutottam el addig, hogy ötleteimet elképzeléseimet valóra váltva elkészült a Keszler villantó első sorozata. 

Mit is érdemes tudni a Keszler villantóról?

A Keszler villantók a „régi idők” csalijait idéző támolygó villantók.
Minden egyes kanál kézzel készült, ezért nem tömegcikkről, hanem egyedi gyártású támolygókról van szó.
Három különböző típusban készülnek, melyek a Kárász, Küsz, Sneci fantázianevekre hallgatnak. 
Formájukat tekintve a Kárász vese alakú, a Küsz falevél, a Sneci pedig csepp alakú kanál.
Súlyuk a hazai vizek mélységéhez tervezett könnyű /3g-17g/ kanalakról van szó. 


Tisztelt Olvasó,

köszönöm szépen, hogy figyelmével megtisztelt. Amennyiben kérdése vagy észrevétele lenne az olvasottakkal kapcsolatban bátran keressen elérhetőségeimen. 

Üdvözlettel: Keszler Bertold 

Nagykanizsa, 2016. október. 01