Sok szeles, esős nap után reggel kinézve az ablakon végre szélcsendet és napsütést látok. Gyorsan döntök, ez bizony horgásznap.Előveszem az engedélyem, bekarikázom az adott napot s gyorsan pakolok. Egyrészes pergetőbot a hozzá való orsóval és 0.13-as fonott zsinórral. A csalik tekintetében nem variálok sokat, pár darab wobblert és a kedvenceimet, a Keszler villantókat pakolom. Előre tudom, hogy szinte kizárólag a Kárász fantázia nevű csali lesz a vízben, hiszen kiérdemelte a bizalmat. A horgászat helyszínén gondolkodom, de nem sokáig. Megnézem a környék öntözőcsatornáit. Tudom előre, nem lesz egyszerű a logisztikai része. Nagyon kevés horgászhely van, ezért motorral megyek, így nagyobb területet tudok bejárni. Az egyrészes botnak itt már hátránya is van, nem csak előnye. Mindegy, megoldom.
Halak tekintetében nem számítok hatalmas mennyiségre és kiemelkedő méretűekre sem, viszont – számomra – egy minőségi pecára igen. Ez esetemben azt jelenti, hogy az egész csatornát keresztben átdobva a túlsó oldali gyékényfal előtt tudok játszani a kanállal. Imádom ezt a módszert, ilyenkor egyszerre több dologra kell figyelni. Nem lehet rövid a dobás, mert akkor nem éri el a célzónát a kanál, de ugyanakkor hosszú sem. Kell hozzá egy minőségi villantó, ami szinte lebegtethető egy helyben, de ugyanakkor húzásban is tökéletesen mozog. Egyébként is az a véleményem, hogy egy támolygó villatónak lelke van. Végtére is csak egy hajlított lemezdarab. Nekünk, horgászoknak kell azt életre kelteni. Ha pedig kézműves termékről van szó, ez hatványozottan igaz, hiszen maga az alkotó lelke, keze munkája is ott van benne eldugva. Hiába, elfogult vagyok a támolygókkal kapcsolatban.
Kiérek a csatorna partra, a dobozból a Keszler Kárász 17 g-os arany kanalat csatolom a karabinerbe, természetesen drótelőkével. Nem egy kisméretű kanál, de látszik rajta a tökéletes minőség. Eszembe jut az első támolygóval fogott csukám. Az is házi (kézműves ) gyártmány volt, de hol volt az ehhez képest! Igaz, ennek már majd 32 éve.
Óvatosan megközelítem a partot és közeli dobásokkal kezdek. Nem akarom elriasztani az esetleg itt álldogáló halakat sem. A közelebbi dobások nem hoznak eredményt, így a túlpartra koncentrálok. Kinézek egy kisebb öblöt a gyékényben és megdobom. Szemmel végig követem a kanalat, a levegőben van még mikor óvatosan lefogom a zsinórt és visszaváltom a felkapókart. A vas kifeszíti a kint lévő zsinórt és halk toccsanással ér vizet pár centire a gyékénytől. Mivel azonnal kontaktusban vagyok vele így belepöccintek, de hagyom is tovább esni. Gondolatban pont megdicsérném magam, de megteszi más. Határozott koppintást kapok, akasztok és meg is van. Fárasztásba kezdek.
Közben fényképezek is, ami azért nem egyszerű mutatvány. Párszor kirohan a hal, még a féket is megzizzenti, de hamar tarkón ragadom. Bekapta a Kárászt rendesen, de gyorsan megy a horogszabadítás, mert korábban lenyomtam a horgok szakállát.
Megmérem, 52/60 cm, de szép vaskos, hibátlan csuka. Készítek róla pár fotót s gyorsan engedem is vissza. Nem egy hatalmas méret, nem is lehet nagy mennyiségben fogni, de számomra ez a minőségi csukahorgászat.
Ez a hely nem ad több halat, így nem messze egy másik beállóban folytatom. Harmadik vagy negyedik dobásra megüti valami a beeső kanalat, de nem tudok akasztani sem. Elkezdem lassan húzni. Billeg szépen a Karcsi, érzem, látom a botom spiccén. Megint meglöki, de csak nem akarja megenni. Megállítom, pöcögtetem szinte egy helyben, de újfent csak megpiszkálja. Taktikát váltok. Hirtelen, gyorsan beletekerek hármat, és megállítom a csalit. Ezt már nem bírja odalent cérnával, majd kiveszi a botot a kezemből, akasztani nem is nagyon tudok. Mindenesetre meg van, már fel is burványlik.
Készíteni akarok néhány fotót az előzővel megegyező méretű halról és keresem a telefont a zsebemben. A csuka azonban mást gondol. Hirtelen beszalad a part alá és szépen körbeteker jó pár nádszálat. Feszesen tartom, hátha kifordul, de pár pillanat múlva érzem, nincs már a horgon. Nem baj, ilyenkor is jó a lenyomott szakáll, hiszen a halnak nem lett baja.
Próbálom kiszabadítani a csalimat. Megfogom a zsinórt kézzel és feszítem, hátha enged. Engedni enged, de nem az, és nem ott, ahol kellene. Elpattan a fonott, valószínűleg sérült lehetett. Mivel másik ilyen csali pont nincs a dobozban, megpróbálom megmenteni. Óvatosan, kézzel hajtogatom ki a nádszálakat, de sajnos nincs rajta egyiken sem. Aztán meglátom kb. egy méter mélyen, a fenéken feküdni. Picit hezitálok, de mivel ennek a fémnek már hatalmas lelke van, nem hagyhatom sorsára. Levetkőzöm, bemegyek érte. Nem meleg a víz és egy arasznyival a köldököm alá ér, viszont megvan a kárászom. Nagyon gyorsan iparkodok ki a vízből és a ruha kupac felett fényképezem le őkelmét, majd kapkodva öltözöm. A méretről most inkább ne beszéljünk. Ez a hely sem ad több kapást, ezért tovább indulok.
Most már gépi hajtásra váltok, hiszen minimum egy kilométer a legközelebbi hely. A következő három állásból kettőn fogok halat, viszont nem nagyokat. Ami számomra örvendetes, hogy mindkettőt a túloldalról, hulló falevél effektussal sikerült elcsípni.
A soron következő helynél eldöntöm, ez lesz ma az utolsó beálló, hiszen az első helytől már nyolc kilométerre vagyok. Megint csak a part szélével kezdem és megint csak a túlsó oldalról jön akció. Amint az előző esetben is, ez a hal is csak piszkálja a csalit. Hát akkor huncutkodjunk! Gyorsan beletekerek, megállítom és meg is van. Úgy látszik, ezt nem tudják kihagyni. Nem az a csúnya nagy, ellenben elég kicsi. Készítek róla is pár fotót és engedem is útjára, megérdemli.
Leveszem a csalit, megtörölgetem – ami valójában inkább simogatás – kijár neki. Elpakolászom, de nem indulok még, kivételesen nem kell sietnem sehová. Ott a vízparton végig gondolom, kielemzem a napot. A csalik variálását nem vittem túlzásba: amivel kezdtem azzal is végeztem. Mennyiségre megint csak nem fogtam sokat: négy és fél csukát, ami azért majdnem öt.
A méretet tekintve: nem fogtam nagy vagy pláne kapitális halakat, de ezek a halacskák bizony gyönyörűvé varázsolták a napomat.
Ami pedig a minőségre vonatkozik: a jól eltalált, igényesen elkészített villantóval könnyű a magam fajta horgásznak egy hasonló, minőségi horgászatot véghezvinni. Megint csak meg kell köszönjem Keszler Bertoldnak a csalikat, mert nem először, de nem is utoljára segítettek hozzá egy remek naphoz.
Amint az kiderült, a horgászatban a méret és a mennyiség nincs arányban a minőséggel.
Köszönöm a figyelmet.
P.M.