Az október számomra csukázást jelent, természetesen vasakkal. Mostanában kevesebbet tudok horgászni, de másodikán csak sikerült kiszaladnom kicsit. Igaz, ez sem lett hosszú peca. Délután egyre értem a kikötőbe, gyors pakolás s irány egy közeli tiszta vizű kubik. A hírek gyenge fogásról szólnak, de most is bízom a Keszler kanalakban, sokszor bizonyítottak. Beérek az eltervezett helyre és pont olyan, mint vártam. Szakadozó, ritkuló hínár és kristálytiszta víz. Egy kisebb öblöt veszek célba, és sodródva próbálom meghorgászni.
Elsőnek a Keszler Kárász 15 g-os kerül a kapocsba fekete nikkel színben, a tartalék botra pedig egy felszíni wobbler.
Türelmetlen vagyok, már is dobom az elsőt a nád széléhez, persze kanállal. A dobás jó, de nem tudom szépen vezetni. Egyre erősödik a szél és gyorsan tolja a csónakot. Akadok lépten-nyomon a hínárba. Taktikát váltok, leteszem a súlyt. Pont elérem a nádfalat, tudom a hínár felett és között táncoltatni a kanalat.
Úgy a harmadik dobásnál jön az első akció. A becsobbanó kanálra villan rá egy kis csukesz. Érzem, hogy meglöki, de nem akad. Visszateszem neki többször is, de semmi.
A következő kapás nyíltabb vízről érkezik pár dobással később. Határozott ütés, de hiába akasztok, nincs hal a végén.
Körbe dobálom magam, de nincs több érdeklődő. Hínárt viszont elég sokszor fog a horog. Hirtelen furcsa ötletem támad. Lecserélem a hármashorgot egy egyágúra a kanálon. Lehet, hogy kevesebb hal akad, de nem baj, úgy is elengedném őket.
Most az aranyszínű Kárász kerül a kapocsba, még mindig 15 g-os, viszont egyes horoggal szerelve. Az első dobáson érkezik az első kapás az első hallal. Az egy helyben táncoltatott kanalat ette meg, bár nem az a nagy csúnya csuka. Inkább szép kicsinek mondanám. Viszont örülök neki nagyon, az akadás is tökéletes. Villámgyorsan megy a horogszabadítás és mehet is vissza.
Pár dobás után ismét egy határozott ütés és végre egy jobbacska csuka küzd a horgon. Mindent bevet, hogy megszabaduljon a horogtól, beleszalad a hínárba is, de csakhamar nyakon csípem. Az akadás tökéletes és gyors horogszabadítást követően róla már méretet veszek. 60/68 cm a vízi tigris, ami minimális sérüléssel úszik tova.
Nem sokkal később a húzott kanálra villan rá megint egy csukácska. Nem is érzek semmit, csak látom a csónak előtt.
Dobok még párat, de már a haza menetel gondolata foglalkoztat. Jól éreztem magam, jót horgásztam. Sőt! Halat is fogtam. Lefényképezem a kanalat, szokás szerint ma megint jól szerepelt.
A kikötő felé azért nem száguldozom, inkább magamban értékelem a napot.
A Keszler kanalakban nem csalódtam most sem, hozzák, amit az ember elvár tőlük. Hiába, ha valami jó, akkor az jó.
Az egyes horog is jó döntés volt. Sokkal kevesebb hínár akadt fent és sokkal bátrabban is dobtam be dzsumbuj közepébe. Ami határozott kapás volt az meg is akadt, nem maradt le egyetlen egy hal sem. És a legfontosabb: minimális sérülést okoz a halaknak.
Összességében hat akció volt és három halat fogtam meg, három órát horgásztam. Elégedett vagyok a mai nappal (is).
A kikötőben a kikötő mesterekkel váltok még pár szót, elmesélem nekik a pár óra történéseit. Kérdezik, hogy mikor lesz már Keszler kanalam eladó?
Sajnos nem tudok rá válaszolni. Nem rajtam, de nem is Keszler Bertoldon múlik a dolog. Mivel szeptember 1-től hivatalosan guide-olok is, így adódott a lehetőség hogy a horgászat alatt bárki kipróbálhassa Keszler villantókat. Addig pedig mindenkinek ajánlom a Keszler villantókat beszerzésre és természetesen használatra. Keszler Bertoldnak pedig újfent köszönöm, hogy ellátott ezekkel a csodás kanalakkal.
UI: Bárkinek tanács, segítség kellene a kanalak használatáról, vezetéséről esetleg trükkökről bátran keressen elérhetőségeim bármelyikén!
Köszönöm a figyelmet.
P.M.