Már az elmúlt évben csiklandozta a fantáziám egy közelemben meghirdetett csukafogó pergető verseny. Nevezetesen a Tisza-tavi Pergető Triatlon első, csukás fordulója. Tavaly végül kimaradt, most viszont máshogyan alakult.

November 5-re lett meghirdetve és „best five” rendszerben, amiben csak a csuka számított. Ettől az évtől a Keszler villantók teszthorgásza lettem. Így ez egy remek lehetőség volt a csalik és önmagam tesztelésére verseny körülmények között. Már csak társat kellett találnom, ami a legkönnyebb feladatnak bizonyult. Megkérdeztem barátomat, régi versenytársamat, lenne-e kedve hozzá? Persze hogy igen választ kaptam, így összeállt a régi csapat Zimány Ferenc – Pál Mihály név alatt. Gyorsan leadtuk a nevezést és nekikezdtünk a felkészülésnek.

Próbáltunk minél több információt begyűjteni, és terveink szerint edzeni is sokat akartunk a pályán. Hát, az edzés napokat nem sikerült összehozni, két elfoglalt ember nehezen tud időt egyeztetni. A verseny előtti napot tudtuk csak a pályán tölteni, azt is külön csónakokból. Feri cimborám guide-ol is, így ő vendég horgászokkal kereste a csukákat. Együtt indultunk s nem is messze álltunk meg egymástól. A versenyre kijelölt szakasz elején kezdtünk. Tudom, hogy sok itt a csuka és nem is kicsik. Hiába, a Tisza-tó még mindig nagyon jó ragadozóhalas víz.

Elsőre kissé távolabb állok meg a nádtól és a hínárszálak között meghúzódó csukákat veszem célba. A csalim ezúttal a Keszler Kárász 15 g-os, ezüstszínű változata. Szépen mozog, nem is kicsi kanál és a kicsit zavarosabb vízben nem hátrány, ha csillog. Körbe dobálom magam, de nincs érdeklődés, ezért csalit cserélek. A következő a Keszler Kárász 17 g-os változata, mely arany színben csillog.  Méretre teljesen megegyeznek és a mozgása is ugyanaz, viszont a nehezebb egy kicsit mélyebben húzható, ugyanolyan lassan. Erre sem találok éhes csukaszájat, ezért közelebb húzódom a nádfalhoz. Bízom a kanalakban ezért újra a fényesebbet csatolom a karabinerbe. Dobok – pár centire a nád tövétől indítom, lassan, folyamatosan pöcögtetve. Látom  amint csillog, villog a Karesz.  Nem jön még egy métert sem amikor egy kis koppanás után súlya marad a felszerelésnek. Akasztok. Halam van. Óvatosan, lehetőleg feltűnés nélkül fárasztok, és úgy veszem be, hogy senki ne nagyon lássa. Vannak azért edzeni bőven.

Megnézem a horog hegyét, minden rendben. Tűhegyes még mindig, szakáll lenyomva, jöhet a következő.

Az előző helytől egy méterrel balra csobban a kanál és kezdi meg a táncát. Alig tekerek párat mikor egy burványt látok a vasam mögött. Ösztönösen megállok és csak pöccintgetem, szinte egy helyben. Koppan a bot, akasztok. Meg van a második. A menetrend az előzővel megegyező csak a méret kisebb, 51 cm.

Boldogok vagyunk: alig kezdődött el a verseny és már három szép halunk van. A környékünkön abszolút vezetünk egyelőre, bár a távolabbi csapatokról nincs információnk. Jön a mérlegelő csónak, a halak védelme érdekében a mérlegelés mellett döntünk. Kintebb állunk a helytől, ne ott zörögjünk. Mérik a halakat. Második halam a legnagyobb, teljes hosszban 80 cm a mérésnél. Őt az első követi a sorban a maga 73 centijével. A harmadik halam sem rossz, 67 cm-nek bizonyul. Készül jó pár fénykép, és a halak életerősen távoznak. Indul a mérlegelő is, többen is integetnek neki.

Gyorsan számolunk. 220 cm-nél tartunk és még nincs kilenc óra. Sok van még hátra, bár a körülmények romlanak. Felszállt a reggeli köd, kisütött a nap és a csapatok is elkezdtek helyet változtatni. Ez mozgással, motorozással jár, amitől sokkal óvatosabb lesz a hal. Feltámad a szél is, amitől az eddigi, opálos víz még zavarosabb lesz. Célnak kitűzzük a negyedik csuka megfogását és nem sok mozgással, kis helyváltoztatásokkal folytatjuk. Most már bevetünk mindenféle csalit, bár én megrögzötten a Keszler kanalakat dobom, húzom. Hiába, ami egyszer nagyon bejött ahhoz ragaszkodunk. A következő halat Feri akasztja körforgóval. Óvatosan fáraszt, én szákolok és megvan a kitűzött cél. A negyedik halunk. Kisidő múlva beméretjük, fényképezzük. 58 cm, így 267 pont az eddigi eredményünk. Következő cél az ötödik hal megfogása és a három méter átlépése.

 

Keressük a halakat, de nehezen akarnak kötélnek, illetve fonott zsinórnak állni. Közben telik az idő már a verseny idő felén is túl vagyunk. Az egyik dobásnál valami meglöki a kanalat, de nem akad s az sem biztos, hogy csuka volt. Mindenesetre megszórom rendesen, de sajnos semmi.

Taktikát váltunk. Megnézzük mit csinál, mit húz a többi csapat. Megpróbálunk olyan csapat helyére beállni, akik nem fogtak és lehetőleg nem vasakat húztak.

Egy kis idő múlva ez sikerül is. A sarokból tovább indul az egyik csapat, és ha jól láttuk gumiztak. Gyorsan becsúszunk az általuk ott hagyott helyre. Még mindig kitartok a kanalak mellett, ezért az ezüst 15 g-ost csatolom megint a karabinerbe. Pár dobás után a csónak mellett megcsípi egy csuka. Már láttam a kanalat és látom a halat is a kapásnál. Iszonyat óvatosan nyúl oda, ezért nem is akad. Szólok barátomnak hogy itt a hal s  alaposan körbe szórjuk a lakhelyét. Ő viszont lehet, hogy még az ajtaját is bezárta, nem mutat érdeklődést semmi iránt. Én kitartóan próbálom kapásra bírni, Feri viszont más irányt választ. Pár pillanat múlva viszont szól, hala van.

Nagy rutinnal fárasztja, én rutinból szákolom. Meg van az ötödik! 70cm körül saccoljuk és most már túl vagyunk a 3 méteren. Boldogok, elégedettek vagyunk. Kicsit leeresztünk, nincs már az a nagy nyomás rajtunk. A legelső lehetőségnél beméretjük, ami kicsit csalódás. Nincs 70 cm, “csak” 67 lett a teljes hossz. No, nem baj. Így már 345 cm-nél tartunk, ami nagyon jó. Mindketten bizakodunk a jó helyezésben. Most már csak egy két centit lehet javítani, amit már elég lazára veszünk. Nem nagyon mozgunk és már a verseny végét jelző dudaszót várjuk. Azért Fecó csak fog még egy csukácskát, amit gyorsan mérünk, de ő a legkisebb – 55cm -, így nem fér bele a „best five”-ba. Mehet vissza, növekedni. Dobunk még párat és 14 órakor felharsan a duda.

 

Vége a versenynek. Kezet fogunk, vigyorgunk: jó volt, szép volt. Mindketten úgy gondoljuk, kihoztuk a lehető legjobbat a helyzetből.

Irány vissza a kikötőbe, és megyünk ebédelni. Az ebéd mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Istenien finomra sikeredett a csülök pörkölt és sem nem meleg se nem hideg. Egyszerűen tökéletes. Nincs kimért adag, mindenki többször is szedhet. Én eme lehetőséggel élek is. A pontos mennyiséget fedje jótékony homály, de hát tényleg ízletes.

Immár jóllakottan várjuk az eredményhirdetést, és közben az ismerős csapatokkal beszélgetünk. Kellenek ezek a beszélgetések, sokat lehet tanulni belőle. Ha fogtak, mivel fogták, hol fogták. Ha pedig nem fogtak, miért nem fogtak, mit rontottak el.

Egyszer csak szól a szervező: Gyertek, megvan az összesítés.

Először is megköszöni a szponzoroknak a segítséget, és a fő támogató is szól pár szót. Személyesen még nem ismertem, de most egyből szimpatikus lett számomra. Látszik, a verseny és a versenyzők támogatása a cél. Aztán végre az eredmények ismertetésére kerül a sor.

Először a legnagyobb hal díját osztják ki. Amikor meghallom a 80 cm-t, tudatosul bennem, hogy ez bizony az én halam. Nevemen szólítanak, és nagy örömmel megyek a kupáért. Nagyon boldog vagyok, kimondhatatlanul örülök a díjnak.

Végül az első hely is gazdára talál, 347 centiméteres fogással.

Készül bőven fénykép, gratulálunk egymásnak, és fogadjuk a gratulációt a többi csapattól.

Némi eszmecsere még belefér: ki hol, s mivel fogta a halakat. Aztán lassacskán indul mindenki haza, így mi is a távozás mellett döntünk. Megköszönjük a szervezőnek a példás ellátást, a csodás napot.

Gyorsan megbeszéljük a tapasztalatokat társammal. Egyetértünk, hogy jól csináltuk, jó volt a taktika. Két centivel maradtunk el a dobogó legfelső fokáról, de hát az a csapat ügyesebb volt. Jelen esetben 2 cm-rel ügyesebb.

<figure aria-describedby="caption-attachment-763" class="wp-caption aligncenter" id="attachment_763" style="box-sizing: border-box; margin: 0px auto 1em; clear: both; max-width: 100%; color: rgb(109, 109, 109); font-family: " source="" sans="" pro",="" helveticaneue-light,="" "helvetica="" neue="" light",="" neue",="" helvetica,="" arial,="" "lucida="" grande",="" sans-serif;="" background-color:="" rgb(255,="" 255,="" 255);="" width:="" 720px;"="">

A hazaúton megint csak elgondolkozom. Egy ilyen jó versenyhez elengedhetetlen a jó víz, mint amilyen a Tisza-tó. Sok és nagy halat tart, előbb utóbb valami vb helyszíne is lehetne. Az adottságai megvannak hozzá.

A verseny hangulatáról, szervezéséről csak felsőfokon lehet beszélni. Sok jó csapat, jó szervezés és minden téren korrekt hozzáállás volt a jellemző.

A Keszler csalik is jól szerepeltek, igaz, ez számomra már nem meglepő. Most viszont egy kicsit extrém körülmények között kerültek bevetésre és így is ragyogóan teljesítettek.

Köszönöm ezt a gyönyörű napot a szervezőknek és köszönöm a villantókat Keszler Bertoldnak. Jó részben magáénak érezheti az elért eredményt hiszen kézműves termék révén a keze munkájának a gyümölcse. Azt hiszem jövőre is itt a helyem, helyünk a Keszler villantókkal együtt. Viszont többet fogom az arany színűeket húzni.

 

Köszönöm a figyelmet.
P.M.